Szemed tavaiban elveszve szállok,
– belülről villan csalóka fény -,
emlékeidben tűnődve várom,
hogy alámerülsz-e értem még…
A felhők helyén már hegyek szállnak,
szívemben egyre zajlik a jég,
széthullik minden, s már nem várnak
angyalok ránk, hisz elvesztek rég.
Gomolygó ködpamacs tétova létünk,
de villámot markoló kéz lehetek,
csak szólj egy szót hozzám és új útra térünk,
s világot teremtve Veled leszek…
9 hozzászólás
Kedves András!
Szép reményteli versedhez gratulálok.
Üdv:Selanne
Kedves András!
Mennyi mindenre képessek a szemek. A számomra legfontossab az embernek. Persz mi csak ezt azért monjuk mert látunk, de egy szempillantás bizonyos időben, a menyországgal felér, És ha ezt egyszer láttad, akkor mondhatod nyugodtan: "de villámot markoló kéz lehetek," mart akkor tudsz is az lenni.
üdv toni
Szép kölői szavakkal megírt vesed a szerelemről igazán tetszetős. Versed formájánál a hagyományokat követed, s nem riadsz vissza – legalább is számomra szinte a lenehezebb – ab-ab rímsoroktól. A szótagokat nem számoltam, mivel a leghírsebb korabeli költők verseinél is előfordulnak olyan sorok, amlyek ilyen téren 1-2 helyen eltérnek a többitől. Az a lényeg, hogy sok szép verset írjál, hogy legyen mit olvassunk. Gyakorlattal csiszolódik minden alkotó.
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm, kedves Selanne
köszönöm, kedves Toni
örülök, hogy tetszett, kedves Kata
Nagyon szép "könyörgés". Remélhetőleg meghallgatásra talál!
Grat. Gy.
Kedves András!
Nagyon szép ez a versed, a kereszt rímeidet mindig megcsodálom…
Ez a sor kiemelkedik az írásodból:
"csak szólj egy szót hozzám és új útra térünk,
s világot teremtve Veled leszek…"
Gyönyörű!
Szeretettel: Lyza
Nem is tudom, mi ez, de semmiképp sem könyörgésnek szántam.
Bár így is lehet értelmezni belátom:)
köszi, Gyömbér:)