Szendereg a tél,
megpihen a szél.
Lubickol a csend,
mélyen odabent.
Leszállt a lélek,
gyúltak a fények.
Megtalálta hit,
csoda szirmait.
Oson már az est,
izzik a fatest.
Fa körött béke,
s szeretet véle.
Biztonság, illat,
álomba ringat.
Átkarolt a csend,
mélyen odabent.
2 hozzászólás
Kedves Suzane!
Jó kis nyugis vers.Andalító és békés.Tetszik, pedig nem szeretem a telet.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági! Köszönöm szépen 🙂 Zsuzsa