Üldöz a rendszer martaléka,
Én vagyok őseink tartaléka.
Bennem vetettek reményt s hitet,
Én vagyok az adós, aki majd fizet!
Nap, mint nap korbácsolnak, vernek,
Üldöznek, hajtanak, kergetnek,
Szarvas léptét már nem követjük,
Már önmagunkat sem szeretjük.
Csókol minket, ölel a honvágy,
Égő szerelemmel bújik, oly lágy.
Elfelejtettük az élet szépségét,
Földünk tiszta ékes értékét.
Hiába karol belém a rút halál
Felőlem, mulathat, ehet, ihat, zabál,
Fújódjon fel, ha olyan falánk,
Ne legyen se anyánk, se apánk!
Irgalmatlan erő tekereg körbe,
Mézes-mázas szavakkal csal tőrbe,
Maga a pokol kapuja tárul,
De addig az élet súlya rád hull!
2 hozzászólás
Átéltem az alkotásod….Különösen az utolsó versszakot.
Köszönöm!
Ezt a mai kort szerintem ez jellemzi.
köszönöm hogy olvastál!
Áldás!
Regős