Közeleg a tél, szerelem hava ez.
Mikor egy pillantásod tönkretesz.
Ámulom kezed, mennyire reszkető.
te voltál álmaimban a keszkenő.
Téged vártalak riadt éjjelen,
veled élném le az életem.
Szikrázik, ég , dadog,
szerelemről mesélnek a csillagok.
Pillantásod oly messze már,
hol van az a január?
Esztelen szél kering az éjszakában.
Betakarom magam az út porával.
Szerelem, szenvedély, szemfedél,
ég a tűz, szerelmem ég a tűz.
Ma és mindenkor, örökké veled,
ég a tűz, s engem a égbe hozzád űz.
7 hozzászólás
Szia!
Tetszik, milyen átütő erővel, spontán módon tudod a szerelmet, a szenvedélyt, az örökké tartó érzéseket megjeleníteni a versben. A hűvös szél és a szerelem örök tüze is érdekes kontrasztot alkot.
Jó, hogy újra írsz.
Üdv.:Tamás
Szia!
Köszönöm szépen 🙂 Valahol úgy érzem, hogy az ellentétekben található meg az örök tűz. Megélni az életet szürke porban, vagy megélni hatalmas égő tűz formájában……Mindig ez foglalkoztatott. Vajon melyik a jobb véglet, talán a szerelem is ilyen a számomra. Jó itt lenni ismét 🙂
Üdv: Mono
Érdekes, még ilyen formában nem találkoztam a szerelem fogalmával.
Versed bár szabad-vers, bár a rímpárok nagyon szépek.
Szeretettel olvastam: Kata
Megkapó és szép ez a vers kedves Alkonyi felhő !
Nagyon tetszik a kettősség mi végigfut verseden.
Szeretettel olvastalak : Zsu
Kedves Finta Kata !
Nagyon örülök, hogy az olvasóim között tudhatom önt. Nekem ön egy útmutatás, amiből biztosra vehetem, hogy a váramat elég kemény téglából építem-e fel 🙂 Nagyon szépen köszönöm, hogy olvasott 🙂
Tisztelettel: Mono
Kedves Susanne!
Én köszönöm, hogy olvastál és tetszett a versem 🙂
Üdvözöl: Mono
Kedves Alkonyi felhő!
Nagyon kedves vers ez a szerelemről. Szívesen olvasgattam.
Szeretettel:
Anck-Su-Namun