Azt akartad szeresselek, s most nem érted, hogy mi lett velem.
Hol szerelmes tekintetem, minden szavam szíveden cseng,
Majd hirtelen rideg lesz, távol tart egy mértékkel.
Aztán hangomon bánatot érzel, megvallom, hogy tényleg.
Fáj a hiányod, torkomban éget, szívembe hasít, úgy érzem vérzek.
Tudom, hogy vagy nekem, azt is, hogy szeretsz,
De ettől még nem szűnik meg a magány, hogy nem vagy itt velem.
Szétkürtölném a világnak, mennyire boldoggá teszel,
S mégis tartom szavam, mert te ezt nem szereted.
Veled volnék mindig, minden pillanatban, mikor csak lehet,
S igen borzalmasan fáj, ha azt mondod, most nem tehetem.
Csókolnálak szenvedéllyel, lassan, forrón és tűzben égve,
Elképzelni sem tudod, mennyire bolondulok érted.
Olyan erős a vágy, amivel kívánlak téged,
Türtőztetni magam muszáj, mert félek.
Te másképp szeretsz, lágyan és szelíden,
Így akarlak én is szeretni, nem tűzben égve.
4 hozzászólás
“Türtőztetni magam muszáj, mert félek.
Te másképp szeretsz, lágyan és szelíden,”
Igen, mert a túlzó érzések, a “nem tudok élni nélküled” hozzáállás félelmetes is tud lenni. Már sok ember meghalt e miatt, hogy a párjának semmi más nem volt fontos, mint a “szeretett” lény.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
Igen, az valóban az tud lenni egy bizonyos pont után, mikor már tényleg megszállottságról van szó.
Szeretettel Anita
Na ja! A szerelem csodákra képes!
gratulálok!
Igen, egyetértek és köszönöm.