ezüst nyíl,
mellyel Ámor néha-néha
elkábít,
nem értettem, miért velem
esik meg,
hogy messzire költözik a
Szerelem.
Vártam, vártam naivan
mindhiába,
hátha végül eljönne, s
megtalálna,
nem értettem, miért velem
esik meg,
hogy nem kell a naiv szívem
senkinek.
Azóta már oly sok idő
múlott el,
azóta már máshogy látok
sokmindent,
most már értem, miért velem
esik meg,
az, hogy végül rámtalált a
Szerelem.
5 hozzászólás
Szia!
Ez a versed is nagyon jó. Tetszik ez az érdekes vers szerkezet, ahogy a rímeket elhelyezed benne. Gratuálok 🙂
Bocs', de rettenetes! Néha olvass költőktől, aztán talán… De akkor sem biztos!
Nem bántani akartalak, és véletlenül akadtam erre a "Véletlenül" rovatban!
Barátsággal. L.
Laczkóvári!
Azt kell mondjam kendnek, hogy ez igenis vers! Talán nem fogja megrengetni az irodalom világát, de vers a javából!
Szakály Faddi Tamás
Nem rossz vers ez, még ha nem is mindenhol tiszták a rímek 🙂 kicsit magamra emlékeztet a vers hangulata, úgy 3-4 évvel ezelőttről. A 2. versszak a legjobb szerintem.
Mindenkinek vannak rosszabb versei.. ez nekem most nem jött be, majd legközelebb fiatal úr! Addig is legyen jó és vigyázzon magára!
üdv: Eddie