Szerelmes nyár

A forró szélből rám kiált
a nyár, kit hű szívem imád
szerelmes nyár!

Csókjától cserepes a szám,
és izzó testét veti rám
mint hív arám…

Csillagos éjben rám lehel,
hozzám ér két forró kebel
remegve még.

Vörös lett tőle bőröm ím,
ölelésünk az álmaim
tüzében ég.

Szeretni őt addig fogom,
amíg egy párás hajnalon
bús ősz talál.

Megtörten, búcsút rebegőn
ó, elhagy csodás szeretőm,
a karcsú nyár!

A szívem megszakad lehet,
kivárnom újfent zord telet
a szív segít…

Tavasz reményi játszanak,
vélem, s már tündér árnyakat
a nyár vetít…

Végül a szélből rám kiált
a nyár, ki engemet imád
szerelmes nyár!

Ő visszatér újra megint
én hozzám óhajom szerint
és boldog ám!

Szerelmes nyárra vár szívem,
ősszel és télen, ó igen,
él a remény!

Tavasztól örök évkörök
jegygyűrűjével költözök
a nyárhoz én…!