Esteledik a vén Duna-partján.
Cserebogarak repkednek némán.
Beborítják a fények a hullámzó szirének.
Mint domboldalon álló lidércek.
Lámpák ezrei szirmokat ontanak.
A vén parton szerelmes szentjánosbogarak.
A késői órák templomának harangja.
Elbúcsúzott szerelmes alakban.
Fekete csöndben úszó hajók réme.
Mint holnapi felcsendült napsugár emléke.
Sebzett szívein ül a bánat madara.
Vén Duna-parton szerelmes önmaga.
Hisz a holdfénynek súgta szavait.
Elkésett ki nem mondott dallamait.
Mennyi kép sétál a Duna túloldalán.
Szerelmes éji orchideán.
1 hozzászólás
Kedves Alkonyi felhő!
Ez a vers is szépen formázott, bár a szótagok láthatóan nem azonosak.
Érdekes és jó olvasni a tartalmát. Annyi látszik már a két versnél is, amit olvastam Tőled, hogy érzéked van a versíráshoz. Annyit még megsúgok neked, hogy nem kell minden sort nagybetűvel kezdeni,
ennyit el lehet nézni a korabeli versektől. Elég a mondatokat tekintve, s ahol kell, csak ott kell előre tenni a nagybetűket, akár csak a prózában.
Szeretettel olvastam.