Szeresd a csendet, hisz lényed tükre sík,
belső békéd szellők szárnyán száll feléd,
boldogsághoz fél mosoly is épp elég,
kóbor álmok foszló leple lebben így.
Szeresd a nyugodt délutánok csendjét,
hol méla, fülledt erdők lombja zúgva,
füledbe néma titkait megsúgja,
s vén kövek közt bukdácsol bús jelenlét.
Szeresd a csendet, míg víz tükre sima,
ilyenkor jól jön egy felszálló ima
s a belső béke oly végtelen mint tér.
Ha elhagynak a felesleges szavak,
egy régi vágy a szívedben ott marad,
s szerelmed a fájó múltból visszatér.
1 hozzászólás
Kedves Albert!
Jó, hogy feltetted korábban írt szonettedet, mert én és mások sem olvasták. Szonett a versed, azonban a szerelmes versekhez tetted. Én úgy érzem, hogy itt is, ott is megállja a helyét szép formájával és rímjeivel.
Örülök, hogy rátaláltam, szeretettel olvastam: Kata