Szilajon

Szórjunk narancshéjat a hídról, mint régen,
szedjünk kavicsokat a folyónál, s éjjel,
ha lelkünk eltelve borzongató (k)éjjel
lassan emelkedik, legyünk mi az égen
a libegő szellő, s kószáljunk reggelig…

Legyünk mi a patak, s ha tenger felé megyünk,
sziklákra rajzoljon jelet szelíd kezünk,
és ha eggyé válik az egész világ velünk,
csak szálljunk kacagva, s a hold daloljon nekünk.
… pedig nem történik más, csak kavicsot szedünk…

Szelíd fénnyel, csendben válaszolj szavamra,
hisz világokat hagytunk magunk mögött már,
feloldódom benned, magam megtagadva,
az Élet vagy nekem, a lélek, s oltár,
voltál test és érzés, vagy a végtelen már…

Dúlhat bármi vihar, ha mi vagyunk a tenger,
férfi és nő együtt, csakis együtt ember…
ha a világ te vagy, más nem számít nekem,
az Örökké jön ide, csak hogy velünk legyen…
Ne félj míg engem látsz, szilajon szállj velem!