Messziről érzem lágy ölelését
kezednek, tested virág, virít,
hallom a bőröd halk sistergését,
ahogy a napfény végigsimít.
Ajkamon érzem, puha és forró,
oldódom, csókod kezdet és vég,
ölel egy angyal, szirmait bontó,
borzongó, kéjes… akarom még.
Habpuha felhőágyban fekszel
hónál fehérebb, ajkad rubint,
feszít a vágy, hogy hozzád érjek,
félek, hogy eltűnsz, csak álom megint…
4 hozzászólás
Kedves András!
A versed lágy, finom – mégis forró és izgató! Szép verset írtál. Ötös!
Üdv.
köszönöm, kedves Kata
Kedves András! Versedet olvasva én is úgy éreztem, mintha egy angyal ölelne és akartam még újra és újra elolvasni…El is olvastam) Gratulálok!
köszönöm, kedves Adrienn:)