Majd egyszer, ha lesz "majd",
egy hűvös, marokba gömbölyödő
szívnyi kő
köré símúl az időtlen idő.
Kinek szívet formáz, kinek öklöt,
kinek semmire sem jó göröngyöt…
De a vaknak,
ki semmit sem lát, csak érez,
a karmolások rajta – mint rovás-írás
– marnak át szívéhez…
S mi látónak kő, vagy göröngy,
így lesz a vaknak
kiszenvedett, drága, mint a gyöngy…