Menj, hisz lelkedbe merült már az Isten
mosolya, s én csak mint oldalkocsija
billegve, pattogva szállok már tova,
s máskor meg kéz a kézben járok veled…
Jövőcseppek mint az eső áradnak
belőled felém, ezáltal valósul
meg életem, s én még mindig konokul,
rajongva merengek a szivárványba…
Igen, tudom jól, e szivárvány Te vagy.
Az alkonyok is csak rám veszélyesek,
ahogy a Körúti balkonok árnya…
Ahogy a múlttá váló életeknek
egyre tompább, sárgább az utcalámpa,
úgy én csak a szivárványt látom benned…
2 hozzászólás
Érdekes gondolatok a szerelemről, s hogy ez megélt-e vagy csak elképzelt, azt nem tudhatom.
Azonban igaz, akkor nem sok szép maradt meg e szerelemből.
Üdvözlettel: Kata
Köszönöm szépen, kedves Kata…megélt,bizony megélt…