Távolból tűnik fel egy téli kép,
messziről hallom hangod mély tüzét.
És ahogy telnek a napok,
én egyre gyengébb vagyok,
mert oly messze vannak már
utolsó óránknak közös percei,
és a napokkal egyre messzebb vagy te is…
De még sokszor jutsz eszembe a nap alkonyán,
és te ébredsz szívem minden hajnalán.
Csak mosolyod emléke éltet,
hisz még úgy szeretlek téged,
ahogy a kezdet a véget,
mert bárhonnan elindulok
mindig csak hozzád jutok…
Olyanok vagyunk, mint a napok és éjek,
amik mindig egymáshoz érnek,
de együtt soha nincsenek.
És ahogy perc nélkül nincs óra,
úgy nélküled nem vagyok én se.
S ahogy a sötéttel a csillagok fénye,
úgy jött el veled szívem ébredése.
Szívem ébredése
By Reményhez
6 hozzászólás
Szép vers, gratulálok, tetszett.
Üdv: József
Nagyon szépnek találom. Ahogy olvasom annyi szép szerelmes emlék, és a távollevő szerelmessel kapcsolatos édes – bús sóvárgás újra rámtalál.
Köszönöm a kedves szavakat, és az olvasást!!! Nagyon örülök, hogy tetszett!
Erre sem találok szavakat! Ne haragudj, hogy személyeskedek, de Te nagyon szerelmes lehetsz, vagy pedig nagyon tehetséges vagy, de úgy érzem inkább mindkettő.
A vers akkor jó, ha érzetet kelt, s minnél nagyobb érzéseket szabadít fel, annál jobb. Sokan akik ide írnak a napvilág íróklubba sajnos nem írnak jól (lehet, hogy én se), de Te kifejezetten jól írsz. És én eddig még nem olvastalak. De mostantól foglak…
Én fontosnak tartom, hogy ha valaki ír, akkor az mindenféle szempontból jó is legyen, ne csak valmit leírjon, elbeszéljen, elmeséljen.
Őszintén gratulálok!
Üdv: Gergő
Szép vers,jól összerakva,gyönyörű gtondolatokkal!Gratulálok!
Nem tudok róla semmi negatívat írni ne "reménykedj"!
Üdv:hova
oooh micsoda kedves kommentáror 🙂 köszönöm szépen ! 😉 (igen, tényleg nagyon szerelmes =) )