Szmog

Akarom: a Föld olyan legyen, mint rég,
olyan szívbemarkolóan zöld és kék!
Hatalmas tengerek őrizzék édes álmát
felhők mögé hatalmasodó hegyeknek.
Burjánzó szerelemnek adjanak otthont
tavaszi szélben ringó erdők, s mezők.

Ó add Ég, hogy járhassam apáink útját!
Félek, szívem nem bolyonghat végtelen,
hisz’ szép Anyaföldem lassan elborítja a kín.
Kincsein tipornak hűtlen fiai, eltemeti szenny,
s a felkelő Nap fénye vérében megfürdik,
ha bűzös szmog felhők résein utat talál.

Óriás gyárak s kémények karcolják az eget,
bűzös felleget felkenve a sejtelmes kékre.
S ti gyarló emberek, kik rohantok mindig,
elfelejtettétek milyen, mikor kopog léptetek.
Magatok köré pöfékelt gázfelhőben tátongtok,
s könyörögve remeg fel hangotok: levegőt!

Csak fuldokolj hát! Fuldokolj szennyedben!
Miért kellett feledned gyökered, s eltemetned?
De még kapálódzhatsz, talán van még remény:
kiderülhet újra feletted a tengerkék, csodás ég.
Apró bárányfelhőket fürösztve a napsugarában,
csak lépj rá, s járd újra apáink kitaposott útját!