Szomjam oltom néha

Faluszéli bögrecsárda,
a kannás bor körbejárja,
eszét veszti nemsokára
a pornép, ha belefog dalába.

Gyere Pista, jó komám,
ha itt vagyunk, igyunk mán,
azt a lőrét, népbutítót,
ami régen felvidított.

Egy pár kancsót becsókolok,
a banyának is udvarolok,
hisz ágyékomban lüktet vágyam,
csak reggel korán meg ne lássam.

Bodri kutyám a fűben hever,
míg a gazdi vígan vedel,
nem kell pohár, üvegkehely,
mérték legyen már a veder.

Asztal alatt néha-néha
megpihen a fáradt, léha,
száját nyalja hű kutyája,
azt álmodja, hogy asszonykája.

A csárda bezár, milyen átok,
hazafelé botorkálok,
a kapuban vár feleségem,
talán ő az ellenségem?

Szitokesőt zúdít reám,
nem lesz esti lakomám,
bort adjon, azt kívánom,
de, hogy kapok, az csak álom.

Mit tehet a szegény ember,
étlen-szomjan földre hever,
álmában a bögrecsárda,
minden bora csak őt várja.