szomorú reggel

nyikorog a párás reggel
ajtók csapódnak valahol
sápadt-szürkére festve a Világ
bánatom átölel és rám hajol

tétován hullanak erőtlen fények
majd szétfolynak a lomha utcákon
emlékeit derűs napoknak
még csukott szemmel sem látom

nyálkásan nyúlik el az úttest
egy-egy elbrummogó autó alá
de a reggeli csend tovább sunyít
úgy tesz mintha nem hallaná

körülvett ez a nedves magány
bekúszott a ház falai alatt
nem lep meg… ismerős
hiszen már máskor is itt ragadt