Szomorúfűz

Életem, akár a fűzfa
parton áll örök szomjasan,
folyónak futó habjait
csodálva nézi hosszasan.

Ágkarokkal megérinti,
hűvös cseppek reá hullnak…
Szép lehet-e az a világ,
ahová majd ők eljutnak?

Hallgatja, hogy énekelnek
dalt küldve a napnak, szélnek,
táncra kelnek csörgedezve,
mint megannyi pajkos gyermek.

Kis tajtékok cirógatják,
játékosan belekapnak,
locsognak egy kis ideig
és szaporán tovább futnak.

Szeretne ő is közöttük,
csobogva velük szaladni,
elhagyni unalmas helyét,
gyors vízzel együtt haladni.

De erősek a gyökerek,
törnek egyre le a mélybe,
ragaszkodnak világukhoz,
fonódnak a szokott földbe.