Szomorúság ellen

Ki vagyok én, hogy megmondjam, mit érsz?
Hogy benned a szépség kristályosan csillog,
Hogy mindent megkaphatnál, amit kérsz,
Mert nincsen rajtad semmily bűn vagy billog,
És ha azt hiszed, hogy semmid nem marad,
A végzet fogja és feldobja sorsodat.

Nézheted, hogy mint a pénz, forog,
És várod, fej vagy írás lesz a vége?
De míg két kézzel az ittlétet markolod,
Villogni fog rád saját sorsod fénye,
S amíg nem szólsz, az égnek sem kell szólnia.
Csak nem illik hozzád a melankólia.

Hogy elkapod-e? Csakis rajtad áll,
Mivégre éled tiszta sorsodat,
De nem fúj feletted semmilyen halál,
És élni vagy itt e földön. Nincs adat,
Mely beszélne róla, hogy mi benned jellem.
Én mindössze írok. S nem csak szomorúság ellen.