Nem jön a szerelem parancsszóra érted,
görcsbe rándult, torz vágy hozzá el nem érhet.
Gyötrelem sóhaja nem hívja magához,
makacs távolléte világból kiátkoz.
Nem süketíti meg magány kiáltása,
ostromolva mindig győzhetetlen bástya;
kitárt szívkapukon észrevétlen érkez,
benned és veled a Másik iránt érez.
A lélek mindenkoron oldódásra vár;
egyedül és kábultan csupán alva jár,
s faggatja az eget, másik fele hol van?
Szárnyat növesztene, szállna hozzá gyorsan;
úgy szomjazza a szív a ritka kegyelmet…
De a puszta vágy még sosem szült szerelmet.
3 hozzászólás
Szia!
A lélek valóban társra vágyik, de a vágy még önmagábann nem elég. Szép vers.
Szeretettel: Rozália
Kedves Kalina!
Mosoly lopakodott szám szegletébe, miután elolvastam e szonetted.
Jó érzés és öröm az irodalom szentélyében mindent és mindenre odafigyelve, fényt jelző lelkekre találni. Ezt a versed annak találom és túl mutat azon, hogy csak szavakba formáltad a vágy-adta érzéseid.
Gratulálok és ezek után több figyelmet szentelek majd alkotásaidra.
Szeretettel, Futóinda.
Tetszik, különösen a befejezés.