kérlek, szoríts!
ha nem is vagy most itt velem,
távolról is tudsz,
tudom, remélem,
úgy vélem,
hiszem!
meg, kérem!
mer’ tudom,
hogy, nagyon tudsz szorítni,
néha elszomorítni,
mint ahogy én is, kedves tégedet!
meg tudod?
betűkön kapaszkodik érted
minden ékezet!
meg tudod????
sose engedj majd az ágyból felkelni,
hozz majd forró kakaót,
vagy, én főzök kávét,
lesz minden napunk ajándék,
átélünk mindenféle jót
(ha kiborulnának, a napi apró dolgok,
együtt
kimossuk majd azt az ágyneműt.)
csak marasztalj, vigasztalj,
összes éjjel-nappal!
hiszen,
úgy, ahogy te tudsz szorítni
úgy nem tud más senki sem,
tudom, hiszem.
szoríts!
By túlparti
4 hozzászólás
Kedves Túlparti!
Nagyon hétköznapian mondtad el, és mégis mély érzéseket takar ez a vers. Azt hiszem, hogy sokan vagyunk úgy, hogy ezt az érzést és ezeket a momentumokat szeretnénk megtalálni, így szeretnénk ragaszkodni a másik felünkhöz. Hogy sose kelljen tőle még egy percre sem megválni. Üdv. Szilvi
szia Szilvi!
van ebbe igazságod…
és köszönöm, hogy olvastál.
túlparti
Szia!
Amikor valaki a "semmit" szorítja, akkor előbb-utóbb görcsöt kap. Igaziból "felszólítás -féle" a vers, de nem is a távoli idegenhez szól, hanem inkább saját magadhoz. Persze, ezt csak én gondolom/érzem így.
A versed formája a vívódást, a szenvedést idézi. Na, igen. Az élet nem (mindig) habos torta…
Zsó
szia kedves Zsó!
"Na ja"!
meg jól "gondolod/érzed így".
Frigyes