Találd meg boldogságodul!

Emlékeim derengésében láttalak
meg téged
ott állni a múlt kapujában,
mindenein a régieknek.
Ott voltál, ott,
mikor csendjein az idők,
az akkoriak,
befogadtak minket egymásunkért.

Óh, te élet, te Isteni valóság!

Mégis
él a világ benned valótlanul, nem
hívén biztosan még abban sem, amit
lát önmaga előtt.

Pedig eleven tanúság
az egész mindenség előtte, az egész
létezés mindene
csendjeiből hangosan
kiált.

Óh, te élő, ki élni vágysz e földön!

Láss túl
önmagad kihívásain,
ne merülj el
felettébb félszeid fájó vágyaiban!

Merj
élve látni benső világodban, harmóniát
öltve a külvilággal, a benned elrejlő, hőn
áhított bölcsesség szerint!

Mert te
vagy képmási hasonlatosságául az
Istennek!

Neked alkotott testet, érzésül
e gyönyörű
valóságot, felfogni szívedül
értve e mindenek
harmóniáját, felfogni minden
értelmül
kapott irányain való
minden létezőt, léted lényegéül!

S mindez benned él!

Ne fojtsd el
önmagadban a szeretet értelmül
kapott
közeledését, s annak mélységes
érzületű lényegét!

Légy boldog!

Hagyd, hogy boldoggá tegyen
téged érzéseid benső
valóságában az Isten, mely világ ott
rejlik mélyen,
mely a Te benső világod
szívedben létező, érző öröksége!

Lásd meg
értékeit, mit felkínál neked értékül, a te
vágyódón érzett, veszendőfélben lévő
életed!

Mert csak nézz körül!

Minden
veszni kész e világon, még a vágyak
is romokban
hevernek, nincstelen hűlnek ki
azok a szívek, melyek fájnak remélni a
holnapért.

Fájnak értelmet látni ott, ahol
a benső mélyein remélni kellene.

De nézd, ott fönn, az egeken
hogy ragyog a remény
az éjeken át!

Mikor a csillagok ragyognak
eleven, érted való,
okuló valóságodként
láttatva meg önmagukban titkát annak,
mi érzésül
benned örökkévaló reményül
kell, hogy éljen, és éltessen téged.

Ők
léteznek, túl az évmilliárdokon, vitetnek
törvényük szerint át a légen, át a
mindenen,
elveszve azok képzetünkben,
mint minden, mi igazán nem felfogható.

Hagyd szívedet vezettetni!

Érezz bensődben
meg mindent,
mit reményül érezhetsz,
mikor értelemre kel benned tekinteted
érző világán
az élet, beragyogva örökül
szíved békéjét az örökkévalóság hite!

Tanuld meg, van, ami nem tanulható,
s meg nem érthető, de mégis
kapaszkodunk abba, mit igazán nem
értünk!

Mert csoda a létezés mindene,
hol csendjein száll az idő, elhívva
reményül
szívedet, vitetve örökkön
mélyeidben minden felfoghatatlan,
melyben
érted dobognak fel a mindenek.

Érted van minden!

Minden vágya az Istennek érted teljesül,
amit látni kell
érzéseid lényegén, ahol
nem csupán
szemeiddel pillantod meg a megkapott
értelmet.

Hagyd, hogy reményül legyen
minden pillanat, mely mindenkor érted
születik meg,
érted, aki vagy mindenül, Jehova Isten
érzőn törődő, gyönyörű mindenéül!

Mert neki te
vagy a minden, élő valósága tetteinek,
ki a dicsőségek egeiben érted él!

Érted
lett Teremtővé,
aki neked adta mindenét, hogy te élj!

S találd meg benne
boldogságodul, érte való
célodul e létezés örökkön szerető
tetteiben, életednek
benne nyugvó, örökkévaló értelmét!

/2024. január 10./