Találkoztunk egyszer a téren Ő meg én,
kéklő tekintettel ragyogott felém,
azt mondta lengén, lágyan, mint a szőke szél,
mint pihe száll, szeressem, csakúgy könnyedén.
Repültünk is együtt, hisz ideje volt már,
– párjával repül madár ha itt a nyár -,
azt mondta éljünk csendben, miként a csillagok,
én forrófejű voltam, s most csupa könny vagyok.
Emlékeimben itt van, bár elmúlt sok-sok év,
és hófehér kezekkel integet felém,
azt mondja úgy szeressem, mint virágot a fény,
csak várok,s sem tudom, merre kereshetném…
2 hozzászólás
Kedves András!
Nagyon szép a versed, szomorúsága, fájdalma teljesen átjön. "…úgy szeressem, mint virágot a fény, " Igen,… valóban, szeretni csak így érdemes.
Szeretettel gratulálok!
pipacs
Jó vers, gratulálok.