Még mindenki elől eldugom,
Csak egészen lágyan ringatom,
Mert ő még védtelen.
Még alig merem érinteni,
Még aprócska, egészen csöpp, pici,
Nevét nem merem kiejteni,
Talán még névtelen?
Még éppen hogy csak látom őt,
A mindent, s mindenkit elsöprőt,
S benne valami szebb jövőt…
Ki lehet, ő nekem?
Szórakozott vagyok kicsit,
Nem mindig tudom „Mi folyik itt?”
Nevetek, olykor sírok picit…
Vajon, mi lehet velem?
9 hozzászólás
szia Gyömbér!
Csak egészen játékosan, finoman egy érzésről??
Versed újszerű formában öleli körül a már sok-sok
ezerszer megírt érzést.
Így, ebben a formában, stílusban ez nagyon
magával ragdja az olvasót!
grat.
leslie
Nagyon szépen megfogalmaztad. Aranyos. Gratulálok.
Először talán egy kiscica jutott az eszembe…de csoda egy találmányt írtál a szerelemről,érdekes és jó!
Szeretettel: d.p.
u.i: De ha az..akkor sok-sok sikert hozzá..! Mert csuda jó dolog..))
… remélem igen 🙂
Olyan könnyedén írsz a megfoghatatlanról, hogy igaz kell, hogy legyen!
Hanga
Úgy veszem észre, mostanában olyan játákosan és titokzatosan írsz a "titokról". Tetszik, hogy a megfejtést az olvasóra bízod. Üdv, Poppy
Mindegyikötöknek köszönöm a kedves hozzászólását!:)
Üdvözlettel: Gyömbér
ó,ó,ó…ez a SZERELEM!:)
Mártózz csak bele!:)
Kedves Gyömbér! Egy kis aprócska gyöngyszem ez a vers. Csodálatosan írsz a szerelemről. 🙂 Nagyon tetszett! Szeretettel: Andika
Nagyon-nagyon szép!!!!!!!!