tétova táncot járok
a lábamon alig-alig állok
próbálok pontosan lépni
valahogyan semmi nem a régi
"(a) táncparkett ördöge voltam!"
a torkomból zokog fel a múltam
könnyedén, boldogan jártam
dobogott a szívem és a lábam
hallom a hangom, hogy vonyít:
"Mester! a damil úgy szorít!"
8 hozzászólás
Szia! Szerintem jó lett, van ritmusa, és a végén ott egy kis csattanó, hogy damilon rángatják a bábut. Üdv.: Zemy
Nagyon tetszik a gondolat ahogy megírtad, engem elgondolkodtat. Kik is vagyunk?
Jó lett.
Igen, kik is vagyunk? Mikor, mit és miért csinálunk?
Köszönöm a hozzászólásotokat! Üdv: Gyömbér
“dobogott a szívem és a lábam”
Az és minek?
Nem az én világom, de legalább elég feszes, ritmusos, bár a rímképlet sztem nem jól lett megválasztva. (másnak ilyet nem írnék)
Köszönöm.
Amikor írtam, akkor “éssel együtt jött”. Azóta nem foglalkoztam vele.
Azért nem írnál másnak ilyet, mert mások kihagyták volna az “ést”?
A tánc nekem sem a világom, ha arra gondoltál…
Nekem is hasonló dolgok jutottak eszembe “kik vagyunk?”De talán nem lehet ezt így leírni van még valami más is de most nem tudom megfogalmazni:P Szerintem jó lett
Üdv
Szia!
Nagyon jól megírt, és gondolat ébresztő a versed.Tetszett!Bizony, a ,,mester”Néha engedhetne a damilon:)
Szeetettel:Nagy Krisztina
Szia Kriszti!
Köszönöm, hogy olvastad! Úgy tűnik, hogy “elkaptad” a lényeget! 🙂
Üdv: Gyömbér