Bálba megyek,
felveszem a
szebbik arcomat.
Elcsitítom, eltompítom
belső harcomat.
Édes drága
kis nyugalmam
pici fehér pötty,
utazik a testemben,
segít kevés lötty.
Mint festő a vászonra
festem testem
százszorta
"megrendelésre".
Mindíg sok-sok ÉN,
és nagyon kevés TE.
És jön a hintó,
paripa, porsche!
Utazzunk némán!
Ne szólj egy szót se!
Benyitunk a bálterembe,
elindulunk megremegve:
Vaj' jól áll a hajunk?
Ó! De sajnos mi teljesen
egyedül vagyunk.
Édes senkim. Senkim.
Édesem.
Csak te, meg én táncolunk.
Együtt. Mi ketten.
S száz láb suhan el a parketten…
5 hozzászólás
A bálokról nekem is csupa kellemetlen emlékem van az "édes Senkivel" járván a csárdást. Nagyon nehéz vers, feladtad a leckét az olvasóknak. Ne is tőrődj vele, írd csak ki magadból, ami kikívánkozik!
Szia: én
Köszönöm. Bár kezdem kicsit úgy érezni magam hogy : Jaj ugyan ne bántson az hogy a kutya sem érti a verseidet te csak írj!! Most komolyan! Tényleg ennyire nehezek?? Kezdek megijedni.. Át kell formálnom a verseimről alkotott képemet…
Azért az alaphelyzetet úgy gondolom nem nehéz kitalálni… vagy igen…?
Amit a rímekről összecsengésről stb az előbb mondtam az erre a versre nem vonatkozik, itt nagyon a helyén van minden.
Köszönöm, megnyugodtam. 🙂
Nem, az alaphelyzet persze tökre átjön. csak a Te verseidben van egy másodlagos jelentéstartalom is, ettől nehezek…de ezt ne bánd, ettől jók, különben én a magam részéről lehet, hogy el sem olvasnám Őket (DE elolvasnám!)
Nehéz versek, elgondolkodtató versek.
Technikai értelemben szerintem lehetnének jobban kidolgozottak, a rímek jobban csengőek, összecsengőek, a ritmus jobban tetten érhető, már amennyir ezt én meg tudom ítélni.
Mindenesetre írj sokat, ha van időd, mert, majd látni, tapasztalni fogod, egyre jobb veseket fogsz írni.
Szia: én