Sötét-éj fellegekbe nyúlnak
kíváncsi-szemű, melák hegyek.
Nem árthat nekik üvöltő vihar,
sem tüzes villám-düh ereje;
Sebeik mindig begyógyulnak.
Megborzolja magas üstöküket a szél,
lomb-erdő hajukat a fény kisimítja.
Idők végéig egy-egy szál kőoszlop marad.
S az élet mellettük, szép csendben elhalad.
tanuhegyek
By barnaby
2 hozzászólás
igen, így van! Nemzedékek jönnek mennek, fajok születnek és kihalnak. Ők meg csak ott állnak, ahogy írod "mélán" – néma tanúi az idők múlásának!!! Klassz!!!! Üdv: én
Szia Barnaby!
Tetszett ez a természetvers. Szépen leírtad a változatlanságot.
Delory