Tavasz lett az őszben

Szép nekem, nagyon szép e szürke derengés,
mint gitár hangja, a mély akkordú csengés,
mit halk szerenádban fuvolaszó kísér,
s altot dúdol deres táj, kéklő messzeség.

Minden pillanat a végtelen kis része,
az élet pillanatok sorjázó egésze,
s megtölti mind, e lágy dallamú ének,
a világot benned látom immár szépnek.

Kiírom, nem tudom tovább bent tartani,
hogy mint tavaszban zengnek akkordjai,
az érzésnek mi úgyis mindenen áthatol,
s nem bírná a lélek, ha ilyenkor nem dalol…

Tavasz lett az őszben, kinyílott a szívem,
virágát le ne tépd, őrizd, ápold híven,
egyszer majd nagyra nő és árnyéka alatt,
jól megleszünk ketten, a Kertben a fa alatt…