S bár virágillattal még nem ölel,
Hozzám téged hozott el.
Régi nyári emlékek, most, akár a kámfor,
Hullnak alá minden útszéli fáról.
Az agy felejt, de a szív mindent mélyebben tárol.
Hideg volt, de átöleltél,
Szavaiddal melengettél,
Az időtől néhány percet csentél.
Vajon csak féltesz, vagy többet érzel?
Amikor fáj, te is ugyanígy vérzel?
Az ember, ha szerelmes, annyi mindent képzel…
Egy éve nem nyugszom, most újra hív
A nyár, csatát bennem megint az ésszel vív,
S a győztesről az agy nem dönthet, csak a szív.
3 hozzászólás
Szép vers, találóan fejezi ki az meberi érzéseket, nekem legjobban a negyedik versszak tetszik.
Köszi szépen! Egyébként az a két vers, amihez kritikát írtál, pont egy srácról/hoz szól. 🙂 szóval nagyon eltaláltad 😉
Szívesen! Bár én ezt nem nevezném kritikának, attól még messze vagyok, de szerintem tényleg szép a vers, ha lesz időm akkor több versed is elolvasom.
Én is köszönöm a kritikákat. 🙂