Eljött az élet, hogy messzire szállhass,
érted nyújtóznak a rügyek és ágak,
miattad kel fel a nap és a vágyak
téged keresnek, látszik a szárnyad…
Érted jött el az idő és kaptál
esélyt, emléket, rád váró mesét,
mint mezőn a virág virít szerteszét
az öröm, mit magadból reánk hagytál.
Ha elmész, csak azért, hogy visszavárjon
a télbe csüggedt didergő világ,
megperzseltél Tündér és mégse bánom,
sebzett lelkem szerelmedért kiált,
mint tavaszt az erdő, vagy jobban várlak,
érted nyújtóznak a rügyek és ágak…
2 hozzászólás
Szia András! 🙂
Úgy látom. a tél termékennyé tesz, mert ontod a csodaszép verseket. Mi sem természetesebb, mint ilyen kacér időben tavaszos verset hozni. Ma hamisítatlan kikelet volt, így igaz. 🙂
Nagyon mély gondolatok, nem is viccelődöm. Elképesztő, ahogy megközelíted a témát! Irigykedem, mert úgy árad belőled, mint kristálytiszta víz a kiapadhatatlan karsztforrásból. Üdítő, hűs, érintetlen.
Nem marad más hátra, mint hogy lesegetek és tanulgatok, meg várom az igazi tavaszt!
Gratulálok, csodaszép! 🙂
Szeretettel: Kankalin
köszönöm, kedves Kankalin