Nyugalomra vágyom
Kiáltanék érted de tudom
Csak távolságod visszhangja
Suttogna vissza szívembe élesen
Lehajtanám fejem
Öled melegen ringató
Lágyan simogató öblén
Nyugtató csendeddel takarózva
Gyengéd érintésed
Mint égő sebre a jég
Úgy hozná az enyhülés kegyelmét
Nyugtalan kínba szakadó szívemre
De csak egymagam vagyok
Szemem ólom fedelét
Fáradtság súlya húzza le
S álmom visz hozzád végre
1 hozzászólás
Gyönyörű a versed, jó a felépítés, ahogy az emlékből a valóságba térsz át, boldogságból a magány szomorúságába. Nagyon szép sorok, remélem az is olvassa,akihez írtad.
H.