Kedves emlék voltál,
drága való lettél.
Nem tudtam hol jársz
leültél mellém.
Furcsa volt látni
emlék ébredését,
különös érezni
szívem remegését.
Látni éledni
régi tűz szikráját,
s tagadni azonnal
mindkettönk vágyát.
Tagadni kell
érezni nem lehet!
Mégsem enyészeté
a tűz mely égetett.
kezem nem érinthet,
de lelkem hozzád száll
a tűzet mi éget
szívem kulcsa zár
3 hozzászólás
Kedves Hekaté!
A versed olyan pattogós dallamú, mint a "régi tűz szikrája".
Bizony aki egyszer fontos volt, az iránt soha többé nem leszünk közömbösek. Meggyűlöljük, vagy tovább szeretjük a lelkünk mélyén, de sem elfeledni, sem közömbösen ránézni nem tudunk hiába szeretnénk.
A szivedet kulcsra zárhatod, de a szavaidtól lángra gyúl a "papír".
Tetszett a versed.
Judit
Kedves Hekaté!
Ez a műved egy csiszolatlan gyémántot juttat eszembe! Megragadtad azt a pillanatot, amikor abból a bizonyos ládából ki szeretnének törni az emlékek, az érzések… pedig mindeddig ott szunnyad a parázs a hamu alatt!
Szeretnék minnél többet olvasni tőled!
Köszönöm az örömteli perceket, amit műveddel szereztél:
Éjkirály!
Kedves Éjkirály!
köszönöm biztató szavaid.Örülök hogy itt voltál.
Szeretettel:Hekaté