Nem tudom Istenem
Te vagy-e, ki halkan megbújsz
napnak ébredő fényében,
s, ahogy megcsillan a hegycsúcs
sugaraid tükrében,
Te üzensz-e titkon,
Te hívsz-e vajon,
Te ragyogsz-e a hótakarón,
Te csábítasz-e magadhoz,
csak várok, s hallgatok, de
a választ nem tudom…
Mégis minél tovább nézlek,
hegytetőket ahogy kémlelem,
zöldellő fák elnyúló tengerével
havas világ simuló szerelmével,
ég leboruló színes selymével,
s minél inkább érzem,
lelkem miként melegíted, ahogy
napsugárral szőtt fényes lepled
hegyoromra gyengéden teríted,
annál inkább hiszem,
Te vagy ott fent,
Te üzensz nekem,
Te hívsz engem,
Te ragyogsz lelkembe,
Te csábítasz odafentre,
hol a világ még érintetlen,
hol egymagam is
boldog egész lehetek,
hiszen Te ott vagy velem.
3 hozzászólás
Kedves Hayal! Irigylendő, ha valaki ilyen megnyugvást tud találni a hitében.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Nekem nagyon tetszik a versed, nem csupán a formája, de a tartalma nagyon jó és érdekes. Én is azt vallom Veled, szép gondolataiddal megegyeztem.
Szeretettel: Kata
Szép ez a vágyódás, kedves Hayal, ahogy versbe öntötted!
Üdv, Ildikó