Valamikor réges-régen
amikor még alig voltál
kicsi házunk melegében
karjaimban lovagoltál
Fény ölelte nagy-szobánkban
táncot jártunk Te meg én
köszöntve derűs reggelünk
madár dalolt kertünk füvén
Nem tudhatta az a madár
hogy a sorsunk merre téved
hogy a tavasz elmegy tőlünk
és az élet elfut véled
És az élet gyorsan futott
kicsi házunk alig látszik
tavaszunkból tél közel lett
régi házban csend tanyázik
Itt más a ház és más a fű
más madarak mást dalolnak
a nap is másként süt le rám
s nincs már kivel táncot járjak
2 hozzászólás
Szia!
Ha mindig olyan verset írsz, ami ennyire gondolat azonos az én életemmel kapcsolatban, akkor mindig ugyanazt tudom írni neked. Az előző verseddel is eltaláltál. Azt is megírtam neked. Most ugyanaz a helyzet. Nem szoktam ilyesmit csinálni, csak azért, hogy bizonyítsam, ha van kedved, időd, akkor olvasd el "A szüret" című írásomat. Mindegy, hogy a verset vagy a prózát, lényegében ugyanarról szól mind a kettő.
Szóval az elevenembe vágtál ezzel a verssel. És szintén tetszett!
Üdv
Zoli
Szia Zoli!
Jó az, ha emberek azonos dolgokról azonosan gondolkodnak, a baj csak az, hogy ez manapság egyre kevésbé fedezhető fel.
üdv. Zsenál