Te nem tudod milyen a szeretet, amit adtál,
S a falatoknak mikből csak morzsák lettek,
Szétszórt darabjait
Ugyanolyan hittel,
Söpörni fel,
Nap és nap.
De lásd…szemem kopog az éhségtől.
Te nem tudod milyen a fal, amit építettem,
Hogy ne bántson az értetlenség,
Hogy ne zaklasson a fej,
Akit a szív kérlelt,
Ne kínozd,
Szeret.
De nézd…hull alá a tégla.
Te nem tudod milyen a lét, amit szeltél,
A magány elnyújtott percei, melyben
Üres testek járkálnak
Ugyanazon igéket
Mormolva.
De érzed…hogy csitítana ujjaival ajkadon.
Te tudod milyen nehéz,
Nevetni, de belül sírni,
Szenvedésed tömlöcbe zárni,
Szeretni félve,
Egyszerűbb létbe,
Arc nélkül,
Nélkülem.
3 hozzászólás
Szép ez a szembesítő vers, A
“Ne kínozd,
Szeret.”
résznél elkezdtem olvadni, a vége pedig
“Arc nélkül,
Nélkülem.”
maga a tökély.
Figyelmet érdemel még, hogy kiválóan tördeled a verseidet, ezzel is fokozva azok hatását. Ügyes!
Köszönöm, hogy elovastad.Én két oldalúnak érzem, valahol benne van a megértés, és a tehetetlenségből fakadó tenni akarás.
De örülök, hogy megértetted az üzenetét, ezek szerint “hatásos” vers 🙂
Üdv: Catti
Ezek szerint!