hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk
a fákra a földre
a lehullott
rozsdás levelekre
ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
nem marad más a fák tetején
csak a bánat
Verlain mondta hogy az ősz húrja zsong
búsong, jajong a tájon
és
én is érzem
hogy az ölelésed már hiába várom
hogy fogy az időnk
fogynak a menedékek
lassan kihűlnek
szívünkből a vágyak
és hiába égnek még a régi fények
és hiába hiszek
a feltámadásban
hiába hiszem
hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
azok is
akiket sohasem feledtem
akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
és tudom
hogy majd egyszer
az októberi szél
az utcákon át
az erjedő must szagát
hozza
én is elindulok
s akik
még mindig szeretnek
elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
a
sirató dombra
ahol messzi tárogatókon
játssza végtelen
és sejtelmes
szólóját a magány
ahol nem számít már
többé semmi
ahol krizantémok nyílnak a kövezeten
ahol
nem fogok soha senkit sem
elfeledni
5 hozzászólás
Szia István! 🙂
Elég sok borsot törtél az orrunk alá a verseiddel, mert miközben élveztük a tartalmukat, arra is figyelnünk kellett, hogy a Szabályzatba beleférjen a mondandód. 🙂
Ez a versed viszont más. Nekem sokat ad. Mindent átérzek, amit beleírtál. Nagyszerűnek találom, és ha mégis megfogalmazódik bennem valamiféle változtatás, az a címmel kapcsolatos. Ehhez a formai kivitelezéshez és tartalmi megvalósításhoz a címet kis kezdőbetűvel kellett volna írnod (szerintem).
Sose legyen ennél nagyobb "hibád"! 🙂
Csodálatos a vers, elidőztem vele, mert nagyon tetszik. Mély a mondanivalója, talán azért, mert a saját bőrömön is érzem.
Talán még annyi, hogy a "búsong" inkább busong. 🙂
Minden versed többször is elolvastam. Közöttük ez a gyöngyszem.
Köszönöm az élményt! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin megtisztelő amit írsz,
köszönöm .
Kedves István!
Ezt ma is jó olvasni.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves István!
Ez a versed különösen megfogott, az őszi mélabújával, a képekkel, amiket festettél.
"földre hull
velük az öröm
nem marad más a fák tetején
csak a bánat"
"ahol messzi tárogatókon
játssza végtelen
és sejtelmes
szólóját a magány" – Csodálatos!
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm kedves szavaitokat!
BI-