A rózsaszín köd még
Az ágy fölött lebeg,
Ronggyá tépett álmok hevernek
az asztal alatt,
Mint könnyes, elvénült
Öreg szemek,
És tengernyi, elsüllyedt
papír hajó-hadak.
Eltaposott cipők
Talpába rejtve,
Hegedűk folyton
Elpattanó húrjaiba,
Egy cipős dobozba
Zárva, elfelejtve,
Egy október rekviem
Néma szólamiban.
Ott maradok a munkás kezek
Széttördelt vonalában,
Fehér lepedőbe csavart
Vánszorgó lelkeknek,
A szerelem-illatú,
Pelyhedző nyárban,
Az összes megtört,
Együgyű embernek.
A Tompa-ürességben,
Virágözön fakad,
Minden nap csak
Úrvasárnap
S az élet lerágott csont
marad,
Olcsó játék földi kutyáknak.
Szeeereeetleeek…..
Bűnön vett szó, had egyem,
Hazug a hangfoszlány,
De az én kenyerem,
Fojts mérgedbe fulladásig,
Fojts, ki voltam neked úgyse
számít…!
Jönnek szép napok,
Mikor üveg-szemem megtöri a fényt,
A kifliről lepereg a só,,
Megvajúdtam a Reményt.
Nem lesz többé ködszínű az öröm,
A sziklák lelibbennek,
És szívemet meleg tejbe ölöm.
2 hozzászólás
Kedves Dominika!
Elvont egy darab.Tele lemondással.El nem tudom képzelni azt hogy meleg tejbe ölöd a szíved,
avantgard egy sor szerintem.Ha valakinek írtad biztos a falat kaparta.Ha úgy van, de nem vagyok látnok.Nekem bejön ez a vers.
Ági
köszönöm kedves Ági!