Tél

Kopasz fa ágán varjú ül,
szava hirdeti: itt a tél.
Csak károg, szárnya nem rezdül,
maga sem tudja, mit remél.

Fagyott rögön kicsiny virág,
kókadt, ideje rég lejárt,
sápadt fénybe bújt a világ,
szelíd bánat közénk leszállt.

Készül már, jön a fergeteg,
jöttét szélhírnök hirdeti,
fehér áldás hull, rengeteg,
hópihe egymást kergeti.

Nem szürke, lám, örül a táj,
puha bársonyba öltözött,
lágy ölén a hideg se fáj,
szívünkbe új dal költözött.