Nehéz ülni, ha fáj a láb,
S az öröm is csak délibáb.
Ma írni is nehéz – elhagy a szó –
Hiába hull ihletőn odakinn a hó.
Fehér, hideg, gyönyörű, és bámulok!
De elolvad, s nem marad más, csak mocsok,
Amiben tavaszig térdig járhatok,
S néha rám is fröccsentik az útról a buszok.
Akkor aztán nesze neked új kabát,
Én meg szidom a buszsofőrt, az anyósát meg fiát.
És takarítok utána estig sárfoltokat,
Édesanyám hátam mögül tanácsokat osztogat.
Inkább lenne tavasz, bár énekelne a szirén!
Tudod, engem se szorítana akkor ez a migrén…
Mert nem csak lábam, fejem is fáj, kinn meg a fagyok…
De igazából csak csalódott vagyok.
5 hozzászólás
Ez nagyon jó! nemtudok rá mást írni.
Gratula
Nagyon jó a vers, nagyon öteltes és nagyon tetszett, a szirén-migrén valahogy nem az igazi, de azon kivül nagyon jó. (sok a nagyon jó:)
Üdv
Tipikusan. Ám nagyon hangulatos! Gratulálok!
Köszi mindenki 🙂
Hát igen. szirén-migrén nekem is szemet szúrt… de amíg nincs jobb… :-/ majd lesz 🙂 és átírom 😉
Annyira az a "most van egy nagy bajom, amiatt szar kedvem és a sok kis apróságon való idegeskedéssel vezetem le a feszültséget" hangulatot juttatta eszembe a versed… Jó, tetszik.