Télapó (Tudósítások 2007-2008 tél)

Piros sapkáját cukormázzal
vonta be a hó,
aprócska szánját maga húzza,
meg-megáll Télapó.
Magában beszél, gesztikulál,
s mosolyog – vagy csak ráfagyott…
a szűz hóban lábnyomok jelzik,
valakik már jártak ott.
Orra piros, mint a sapka,
valami hetykén csillog rajta,
most ez az egyetlen csillogás –
Télapót körüllengi valami más,
valami érthetetlen, valami szomorú,
mint szemétre dobott koszorú,
valami, ami már nem kell…
egy érzés, hogy még nem halott,
legendává sem változott,
de már nem is ember.
Szánján jókora teszkós zsákja,
lehet abban minden, ami jó,
akár kenyér, vagy szottyadt alma,
s néhány flaska, visszaváltható.
Télapó nem visz senkinek semmit,
csak motyog magában, és gyűjtöget,
kitaposott csapáson kukától kukáig
ráfagyott mosollyal lépeget,
mögötte engedelmesen vánszorog a szánja…
Ma minden gyerek a Télapót várja,
alkonyodik, Szent Miklós viliája van,
s a hóesés függönye mögött
lassan eltűnik piros sapkájával…a hajléktalan.