Dér virít a fákon.
Gyors léptek alatt
kristály-só ropog,
jégcimbalom
hangos akkordjai.
Kökénybokorra
csuhás varjú száll,
rekedtes hangján
kár, kár kiabál.
A réz-sárga Nap
szégyenlősen
felhőbe fordul,
követi a kék éj
összes csillagaival.
Kedves Ica!
Gyönyörű festményt tártál elénk.
Személy szerint örülök annak, hogy most ilyen a hangulat, hogy a természet kezd egy kicsit magára találni.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Nekem is nagyon tetszett a versed.
Egy apró észrevétel csak; szerintem szebben hangzana az utolsó sor úgy, hogy összes csillagával.
Szeretettel:
Delory
Nagyon örülök, hogy meglátogattál kedves Delory!
Lehet mondani, írni úgy is, ahogyan te gondoltad. Azért írtam így, mert az éj is követi és az összes csillag.:)))Szorosan összetartoznak, tehát jó a te verziód is. Köszönöm.
Szeretettel: Ica
Odakinn pillanatnyilag tavasz van, a múlt heti tél után. A nagy hóember is elolvadt, amit a kis unokámmal készítettünk.
A múlt hét téli hangulatát idézi szép versed, s talán a jövőhét hangulatát is…
Képtelen vagyok utolérni magam. 🙂
Mindent olvasok, de nyomot hagyni alig akad időm.
Csak ismételni tudom az eddigi meglátásaim, mert a képeid most is lenyűgöztek. A kökény az egyik szívem csücske, mert rengeteg emlékem fűződik hozzá, nem csak képileg talált meg, hanem a nyelvem hegyén az ízét is érzem, ami tovább gyűrűzik bennem a régvolt felé.
Ahogy összevegyítetted a képeket a színekkel, ízekkel, zenével, érzéssekkel, az bennem elindította az emlékek lavináját. Nem téli a hangulatom versed által, hanem inkább valamiféle szelíd ősz, ahol ugyan már dér csípi a növényeket, mégis kék a kék.
Tudom, te is szereted a kékeket, ezért is tudtam azonosulni verseddel.
Néhány sorod bennem évtizedeket ölel. A sajátjaim. Szerintem ebben látható ráhatásod, nagyszerűséged.
Köszönöm neked az újabb időutazást, mert számomra ez a versed az. 🙂
Szeretettel: Kankalin
16 hozzászólás

Örülök kedves Szabolcs, hogy tetszett a versem.
Lassan már elolvad a hó, de jön hétvégén az utánpótlás!
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Kedves Ica!
Nekem is nagyon tetszett a versed.
Egy apró észrevétel csak; szerintem szebben hangzana az utolsó sor úgy, hogy összes csillagával.
Szeretettel:
Delory
Nagyon örülök, hogy meglátogattál kedves Delory!
Lehet mondani, írni úgy is, ahogyan te gondoltad. Azért írtam így, mert az éj is követi és az összes csillag.:)))Szorosan összetartoznak, tehát jó a te verziód is. Köszönöm.
Szeretettel: Ica
Kedves oroszlán!
Megint egy csodaszép természet-i írás!
"csuhás varjú száll,
rekedtes hangján
kár, kár kiabál."
Nagyon tetszett!
Szeretettel.sailor
Köszönöm kedves Sailor az elismerésed!
Szeretettel: Ica
Igazi téli hangulatot festettél elénk, drága Ica. Képeid gyönyörködtetők.
Szeretettel
Ida
Örülök a soraidnak drága Ida!
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Odakinn pillanatnyilag tavasz van, a múlt heti tél után. A nagy hóember is elolvadt, amit a kis unokámmal készítettünk.
A múlt hét téli hangulatát idézi szép versed, s talán a jövőhét hangulatát is…
Judit
Kedves Judit!
Nem kell sokáig várni, majd itt lesz hamarosan újra a tél.
Örülök, hogy itt voltál.
Szeretettel: Ica
Szia oroszlán! 🙂
Képtelen vagyok utolérni magam. 🙂
Mindent olvasok, de nyomot hagyni alig akad időm.
Csak ismételni tudom az eddigi meglátásaim, mert a képeid most is lenyűgöztek. A kökény az egyik szívem csücske, mert rengeteg emlékem fűződik hozzá, nem csak képileg talált meg, hanem a nyelvem hegyén az ízét is érzem, ami tovább gyűrűzik bennem a régvolt felé.
Ahogy összevegyítetted a képeket a színekkel, ízekkel, zenével, érzéssekkel, az bennem elindította az emlékek lavináját. Nem téli a hangulatom versed által, hanem inkább valamiféle szelíd ősz, ahol ugyan már dér csípi a növényeket, mégis kék a kék.
Tudom, te is szereted a kékeket, ezért is tudtam azonosulni verseddel.
Néhány sorod bennem évtizedeket ölel. A sajátjaim. Szerintem ebben látható ráhatásod, nagyszerűséged.
Köszönöm neked az újabb időutazást, mert számomra ez a versed az. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm kedves Kankalin, hogy időt szakítottál a versemnél.
Nagyon jólesnek a kedves soraid. Örülök, hogy így látod.
Szeretettel: Ica
Igazi téli hangulatban olvasom versedet. Minden megelevenedett előttem.
Gratulálok írásodhoz, szeretettel:Ági
Kedves Ági!
Köszönöm a gratulációdat.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
A tél pontosan ilyen, ahogy ezt költőien megfogalmazod. A jégcimbalom különösen tetszik!
Szeretettel: Klári
Köszönöm kedves Klári a figyelmedet. mindig örülök, ha olvasod a verseimet.
Szeretettel ölellek: Ica