Téli napsütés

Fehér lepelbe öltözött a tél,
leszórta pelyheit közénk hamar,
kavarg körötte surranón a szél,
pörögve, szállva bokrokat takar.

A fellegek mögött a napsugár
az égi kékkel átfonódik és
sürögve-forgva egyre arra vár,
lehetne rajta egy parányi rés.

Azon legott alámerülne ő,
melengetőn találna fénye ránk,
olyankor elrabolva, vakmerőn
kicsit megint a nyárba visszaránt.

De hát, hogy is felejteném tüzét,
hiába szórja most a télbe szét.