a telihold
vadmeggyfám lombjai
között világított
ezüst fénye beborított betakart
a te láthatatlan ölelésed
vártam
kitárt karjaimmal de ölelni senki
nem akart
te
ki elmentél ki tudja merre jársz
nincs rá vágy
nincs rá szó mennyire hiányzol
csak
mosolygós néma képed áll az asztalon
s hogy
megszólalj
hiába várom