Nyárillatú éjszakán földre heveredve
felnézek az égre,
se hossza, se vége.
Hívogat a Telihold,
megszólítom végre.
Te volnál a fényszilánk, én volnék az ember.
Feljöttem a hegyre,
az istenadta egyre.
Rám kacsintasz Telihold
készen állva kegyre.
Nem vagyok ám egyedül. Kedvesem is itt van.
Ő az, akit adtál,
gondjaimra hagytál.
Boldog vagyok, Telihold,
szerelembe csaltál.
Szemei a csillagok, sötét haja égbolt.
Ránk zuhan az álom,
karjaimba zárom.
Megcsókolom Telihold,
Puha bőrét vágyom.
Nyárillatú éjszakán, fűbe heveredve,
képzet szárnya röppen,
valóságba csöppen.
S lelkem anyja, Telihold
elbújik a ködben.