Télnek omladékain
nem zokogok búsan,
pedig itt a naptárban
már február húsz van.
Siratódalt nem zengek
a hónak a jégnek,
nem áldozok könnyekkel
a zord, jeges szélnek!
Van fohászom hív imám
füléhez tavasznak,
zarándoka leszek én
olvadó tavaknak.
Hálaimát zengek én
februári naphoz,
ha fennkölten sugárzik,
s némi meleget hoz.
Úgy várom a márciust,
mint rét az esőket,
gyűlnek langyos pocsolyák,
s megtapsolom őket…
6 hozzászólás
Csodaszép tavaszváró vers. Biztosan eljön meglásd nemsokára..pláne, ha ilyen versben kéred! …Gratulálok:B 🙂
Köszönöm a gratulációt, kedves Barnaby. Úgy látszik hatottak a tavaszváró szavak, s már ránk is mosolygott az új évszak… jön már, csak még a kanyartól nem látszik jól…
Üdv.: alberth
Kedves Albert!
Költeményed igazán megkapó; nagy tetszéssel olvastam.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Köszönöm, Laca!
Itt a keleti végeken úgy beszorult a hideg levegő, hogy hétről hétre, hónapról hónapra nem enyhült egy napra sem az idő… Hát már így vártam a tavaszt, ahogyan a versben is írva vagyon, vagy még ennél is jobban! 🙂
Üdv.: alberth
Kedves Albert eme versed egyben már egy élbúcsúztató is lehet.
Jobban szeretem, ha már itt van a tavaszhívogató.
Szeretettel olvastam: Kata
Milyen szep tavaszvaro vers! Szepen felepitetted, az elejen azzal, hogy mit nem teszel, aztan pedig, hogy teszel….nagyon tetszett ez igy, kerek egesz.
H.