Télre várva

Játszik a fény a folyóra omolva,
cikkan a vízen ezernyi sugár,
mintha az angyali társa, ha volna,
fekszik elébe nyugodtan a táj.

Csendes az ősz, tovatűnik a zsongás,
néha harang a delekre, ha szól,
dombra terülve kanyarlik a szántás,
vetve magokkal alant tele jól.

Udvarokon dagadozva a górék,
tengerivel telerakva megint
várnak a télre, hasukban a jólét,
rájuk a gazda, sürögve kacsint.

Még sok a dolga, de hogyha a tél jő,
újra pihenhet a padka tövén,
boldog az asszonya, gyermeke felnő,
s áldani fogja az apja kezét.