Tétova múlás

Alkonyodik, hal a fákon a fény,
búvik a Nap horizontja mögé, bár
hallgat a nádas, a tó peremén
szárcsamadár csacsogása csitul már.

Csillaga gyúl hamarost remegőn,
lassan az est beborítja a tájat,
füstjeleket visz a szél a tetőn,
csillapodik, s azután belefárad.

Álmok inognak az éj kapuján,
várva, hamar bekerülnek a sorba,
hátha a létmese hatna talán,
s réved a szem mielőbb lecsukódna.

Majd takarózik a boldog idő,
volna a fellege langy-puha paplan,
alszik alant a mező, legelő,
múlik a tétova éjszaka halkan.