Láthatatlan hangok nem léte gyötör egyre
Mintha, mintha mindig esne.
Mintha a szél, a szél mindig fújna.
Mintha világomon burok, ez a zúgás volna.
Van itt, persze más is, valahol túl rajta.
Nappal előbúvik és éjjel, éjjel a zaj takarja.
Tompa moraj, tompa moraj kis körmével kaparász.
Az életembe lyukat fúr, az agyamba belemász.
Éjjel világom takarja, na de nem bársonytakaró.
Tüskés, szúrós, bolyhos fájás, neszből fonva csúf háló. Tüskés, szúrós, bolyhos függöny nappali fényt nem takar.
De nekem már nincs több csönd, elő bújik, ha akar.
Üvegszemem, borús ablak, csak kopp-kopp-kopp a zivatar.
5 hozzászólás
Nincs értelme leírnom a véleményemet megint. Ha így folytatod elfogult leszek. Ezenkívül tartottad magad ahhoz, amit írtál. Örülök neked :]
Tavim! Sőt, Ladym!
Ez nagyon… hátkaparászós, hideglelegetős, és tetsziiiik! Csak az "agyamba belemász"-szal nem vagyok kibékülve, ott konkrétan majdnem nevetni kezdtem. Bár nem tudom, nem ez volt-e a célod…? Mindenesetre látom, neked is eleged lett Babits Bihály bácsi bársonytakarójából 😛
Légy jó, és gratulálok!
Drága Kleo!:)
Babits bácsi bársonytakarója gyönyörű alliteráció!:D
Belemászás,kaparászás…nevetés?Kb igen!Mert kissé röhejes és szánalmas is.Jól érezted.Nem akartam túl nagy drámát csinálni belőle,nah.
Köszönöm
Tinitusz? Tetszik.
Kérdezőnek
Fülzúgás.
Köszi és üdv:)