Vad paripát láttam az éjjel, de még milyen vadat.
Vágtatott álmaim végtelenjén át,
s dobogásától szinte rengett a hajnali harmattól nedves talaj.
Nyerítése alvó csecsemők szunnyadását verte szét.
Szemében láttam lelke szenvedélytől éhes üvöltését.
Sörényét foszlányként csapta szerte a szél,
s követni szemeimmel a
képtelennel való szüntelen birkózás maradt minduntalan.
Figyeltem…
Betöretlen, érzéki teremtmény,
mely nyerget soha meg nem tűr hamvas, szűz testén.
S mégis ettől lehet igazi,
s válhat nemesebbé…
Vérében a hajthatatlan pokol mérge folyik.
Széttépi egész testét pirkadattól a késő alkonyatig.
Ha kell, a határt jelentő karámot is darabokra töri,
s testéről a fénylő bõrt is leveti,
hogy a szabadságnak rohanhasson,
s kibontva dühöngõ, belső hurrikánját
az élvezettel oltsa el egyre növekvő szomját.
1 hozzászólás
Úgy vélem a vers egy hasonlat. Maga a vad ló a szenvedély megtestesítője. Szép kép, ám néhány képzavart véltem felfedezni. Ez a mondat pl. : …” Szemében láttam lelke szenvedélytől éhes üvöltését.” teljesen értelmetlen. Egyszerűen értelmezhetetlen. A szemben sok mindent lehet látni, de üvöltést biztosan nem. Az éhes üvöltést pedig nem a szenvedély generálja.
A másik ilyen mondat: …” Vérében a hajthatatlan pokol mérge folyik.”…
Hajthatatlan pokol és annak mérge is van. Na, hát próbálok képzelődni. 😀
Nagyon erősen akartad megjeleníteni azt a lovat, csak az erőlködés látszik igazán így. Egyébként a gondolat és a kiindulópont nagyon jó! Én átfogalmaznám, de hát a te versed.
Szeretettel
deb