Titkon ejtett könnyek

Házunk előtt áll egy megviselt, régi pad,
leültem pihenni, lám egy pillanat,
mintha selyemburok venne csak körbe,
minden bánatom elillant pár percre,
halottam a madarak hangját, kedves
dalukkal most csakis nekem üzentek,
arcomra egy kis halvány mosoly került,
az égbolt egy ideig nekem derült.

Messzire elszökött minden mi most bánt,
eszembe jutott régi gyerekszobám,
édesapám biztonságot adó keze,
édesanyám szeretett tekintete,
testvéreim boldog, hangos kacaja,
a szomszédok egy-egy biztató szava,
barátaim mindig segítő keze,
s a boltos néni vidám tekintete.

De hirtelen minden a távolba tűnt,
elmúlt a varázskép, s már a nap sem süt,
lassan indulni kell, tenni a dolgom,
milyen kár, hogy ez mind csak egy szép álom,
meddig bírom ? nem ! még nem adhatom fel,
hogyan, s miként, merre induljak, ha kell,
de felállok, csak nem tudok oly könnyen,
mit még elárul titkon ejtett könnyem.